De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a kétnapos hepeningen igazán akadt TÖRTénés mind zenei, mind egyéb tekintetben.
Kezdjük a pénteki napnál, ami már a nevekből adódóan is hatalmas ereszd el a hajam hangulatot ígért.Korai érkezésem igazi oka, a live act-hez való beállás lett volna, amit megint csak meghiúsított a technika ördöge egy zárlatos konnektorral szövetkezve, aminek egyenes következménye lett az, hogy az elsőként színpadra lépő Drum & Kész formácíó (Cache, Aateks, Gersa és Reactor) igencsak 11- óra után kezdhette meg fellépését, ami persze nem vont le a produkció értékéből. Az igaz, hogy a srácok előadását csak nagyon hatalmas jóindulattal tudnám live act-ként definiálni, de a zenék, amit a gondosan bekészített PC-kből az arcunkba kaptunk azért rendesen szóltak, nemkevés embert már akkor a táncparkettre csalogatva, valamiképp megkönnyítve az utánuk következő Analog Scientists ( Lunatic, Phalanx, SDD) Cheeba basszusgitár, Ihi Mc, Burg konga és Spawny szintiscsávóval kiegészült csapat dolgát.Igaz a programot valamicskét rövidebbre kellett vágnunk, de a jól ismert Phalanx, Chord és SDD nótákra már rendesen megtelt a tánctér.
Csak gyűltek, gyűltek az emberek és ekkor tűnt fel, a kétnapos rendezvény talán egyetlen igazi negatívuma, miszerint vagy én vagyok már vén hülye, vagy valóban rengeteg gyereket láttam a villogó fényben és a gyomrot öklöző basszus futamok között rángatózni. Úgy tűnik ami eddig szerencsésen elkerült bennünket az bekövetkezett.Nade a sírás rívás helyett azonban fordítsuk inkább figyelmünket a Dj pult irányába mert ott bizony jóval érdemlegesebb dolgok történtek.
A sort városunk büszkesége Corp. Gábor nyitotta, a már-már tradícióvá váló fél órás szettjével, amit természetesen nem önszántából követ el, hanem valljuk be, ennyit engedik játszani. Ezen azért egyszer változtatni kellene, mert véleményem szerint Gábor tehetsége lényegesen többet ér ennél a fél óránál. Mindezek nem akadályozták meg Corp-unkat abban, hogy alaposan a húrok közé csapjon.Az ezek után következő Midlow szett bevallom nekem a csalódás categóriába tartozik, bár ezt mindenki döntse el maga. Végig megvolt az az érzésem, hogy itt egy nem előre eltervezett felépített szettről van szó ami önmagában még nem lenne baj, de a táncterület sűrűségének rapszódikus váltakozása azér önmagáért beszélt. A szett emelkedett pillanatai a Szegeden oly ritkan hallható likvid funk darabok a szett elején, és Chris.su My house-a volt.Ami viszont ez után következett az már valóban az volt, amit igazán hallani szeretünk, ha a drum’n’bass-ről szó esik.
A Bratwa és Longman hozta a már jól megszokott formáját, percnyi pihenőt nem engedélyezve a táncos lábúaknak. A tőlük megszokott technoid, pörgő, digitális ízű dobbasszus nem hagyott nyugtot a mozogni vágyóknak.Rascal and Klone, Klute, Cause4Concern. Talán e nevekből sejthető, hogy milyen hangulatú volt szettjük, amit kénytelenek voltak a megszokott négy helyett három kézzel lejátszani. A szett végét pedig az Xploding Plastic nyugodtabb ütemei jelezték.De essen most már szó az alsó szintről is, ami attól, hogy egy szinttel alacsonyabban helyezkedik el még nem minősíti az előadók és a zenék minőségét. Aki ebben kételkedik annak az aznap este lent játszó 6.Sebesség és Suzuki Samurai nevét muszáj megemlítenem.Aki lazítani szeretett volna a fent átélt, pozitív értelemben gyomorszaggató basszusok után, az itt igazán megtehette. Talán senkinek nem kell taglalnom a Seta és 3pm által képviselt 6.sebesség prezentálta zenék áldásos hatását, amit aznap este is remekül kiegészítettetek Suzuki ‘Ákos’ Samurai simogató Good Looking ütemei.
A felső szinten az Airbag által celebrált dnb ünnep után, azért az időközben visszatért Corp. barátunk jutott szóhoz egy újabb rövidke zúzás erejéig. A hangulatot sikerült tovább fokozni azzal, hogy meggyújtottuk a lemezjátszót formáló BoB születésnapi torta minitüzijátékait, aki kihagyta, nem csak a látványt sajnálhatja, hanem kihagyott egy nagyon finom tortát is. Aki lusta volt az bizony most várhat egy évet..
Gábor pedig mindeközben csak rendületlenül aprított, amit már sajnos nem volt szerencsém végighallgatni mert fáradt lábam és agyam kiadta a parancsot: haza!
Összességében a pénteki Basszus naptól azt kaptunk amit vártunk, így mindenki nyugodtan hajthatta álomra fejét, abban a reményben, hogy még aznap este a Breakek szakavatott mesterei fokozzák tovább a hétváge már amúgy is jó hangulatát.
Szombat
Neuro, Noel, Grasshop, Spawny, Dr. Dermot, Bosi, Coffy. Meztelen Ebéd, Domina Massive (Live act) Quicky
Pár óra kissé másnapos (miaszösz!) alvás után sikerült újra 7 óra körül visszatérnem a Sohoba ahol legnagyobb megelégedésemre a lenti szinten már javában zajlottak a programok, Médiawaves filmek vetítésével és Youngergroundos fiatalok festményeinek, grafikáinak kiállításával. Amivel sikerült ismételten lelohasztani kezdeti lelkesedésemet az a fenti technika újbóli nehézkes összeállása volt. Úgy tűnik ahhoz, hogy 10-kor szóljon a hangcucc legközelebb 3 órára kell odaérnünk… Az este első részében mint az előző nap is a live act-ek játszottak főszerepet.
Elsőként a (Fél) Meztelen Ebéd tagjaiból és a szintiscsávóból verbuválódott alkalmi társulat kezdte volna ébreszteni a gyülekező emberseregletet, ha megérkezett volna Shotfinga’ Quicky scratch mester, aki azt a bizonyos groove alapot lett volna hivatott szolgáltatni a produkció alá. Így viszont az ébresztésből hamar altatássá változott kis társulatunk előadása. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ezt a málőr hamar tudatosult bennünk így gyorsan átengedtük a terepet a Domina Massive legénységének, akik viszont bizony már nem okoztak csalódást, leszámítva a siralmasan megszólaló hangcuccot. Ettől függetlenül a srácok alaposan kitettek magukért. Olyannyira, hogy még Cheeba basszer és Ihi MC is kedvet kapott egy kis Dominás Jammelésre, mindenki legnagyobb megelégedésére.
Ezek után a nem sokat teketóriázó Neuro vette be magát a lemezjátszók mögé egyenlőre azért, hogy a fellépő Special Force gumi végtagjai alá szolgáltassa a láb, fej, kéz és talpalávalót. És mi csak tátottuk a szánkat mit is művelt ez a három srác, akik mostmár joggal tekinthetőek a világbajnok Suicide Lifestyle utódainak.
Éjfél körül Neuro törtjeire táncolók köre kiszélesedett csaknem mindenkire aki a felső szinten tartózkodott.
Itt kell kiemelnem Sziszi mozigépész teljesítményét, kinek 8mm -es filmjai remek összhangot teremtett a lenti zenékkel, laza mozizós punnyadásra ingerelve az ott tartózkodókat. Ezúton kérek elnézést azoktól akik az alsó szinten zenéltek, névszerint Dermot, Bosi, Coffy ( bár ő kifejezetten kérte, ne illessem dicsérő szavakkal, de nem tudom megállni. ) mert sajnos az ő produkciójukból nem sokat láttam, ugyanis nem nagyon sikerült magára hagynom Neurot és eszeveszetten jó breakjeit.
Két óra tájban csapta meg a fülem, egy Aerobic lecke 80-as , egykétháéslábakatmagasabbra női vokállal kiegészült dallama. Akkor már tudtam, hogy Noel a másik egri break bandita áll a pultban és erre célzott akkor amikor kérdésemre, mivel is fog kezdeni, csak sejtelmesen vigyorgott. Az ő szettje sem hagyott igazán kivetnivalót maga után annak ellenére, hogy Noel meglátásom szerint inkább a 4/4 felé vette az irányt aznap este.
Eközben került sor ( most az alsó szinten ) a második torta felavatására. Ez sem volt rossz na… Ami a törtek visszatértét jelezte az az egyszerű tény volt, hogy a már-már hozzánk rendszeresen hazatérő Grasshop vette át az irányítást. Tőle megintcsak azt kaptuk amit megszoktunk és vártunk, remek zenékkel és pontos mixekkel.
Így nekem már csak a party levezetésének hálátlan feladata jutott, ami igazán nem volt hálátlan, tekintve, hogy milyen jó kis zenék szóltak egész este.
Ennyi volt tehát a kétnapos Based on Bass happening, nagyon nagy vonalakban. Az összegzés úgy gondolom nem az én tisztem, hanem azoké akik végig törtették ezt a két jólsikerült napot. Köszönjük a Dj-knek, előadóknak és természetesen mindenekelőtt a véleményem szerint hálás közönségnek ezt a szép születésnapot!