Cikk
Based On Bass
@ Szeged, SOHO, 2001.06.01
Cadik. Bosi. Zest. Corp. Coffy. 3pm. Phalanx feat. Gesha
Nagy várakozás előzte meg ezt a péntek estét: egyrészt részünkről amiatt a kísérlet miatt, hogy mi van akkor, ha Szegeden már jól bejáratott és kedvelt lemezlovast hívunk, és hogy így lesz -e normális létszám, vagy már teljesen mindegy; másrészt gondolom a szegedi partiarcok oldalát pedig a már jól ismert és patinásan csengő Cadik név miatt ette a csiga, vagy fúrta a kíváncsiság… S hogy megint kicsit személyeskedjek: engem elsősorban Bosi érdekelt, akit eddig még csak a tilosos mixeiről tudtam beazonosítani… Most pedig eredményhírdetés következik…

Viszonylag hamar odaértem a helyszínre, ahol nagy örömmel töltött el, hogy újabban már hűdekorán indításra készen fogadnak a lemezjátszók (odalent legalábbis ez volt:) és ezt kihasználva megint füles nélküli vad pakolásba kezdtem, de szerencsére nem tartott sokáig ez az áldatlan állapot, mert megjöttek vendégeink, Cadik, Bosi, két lány és egy vendégemszí, név szerint Ponza… fent ekkor még javában beállás meg potitekergetés meg hangolás folyt, így a lenti terep mutatkozott alkalmasnak Palkó új lemezeinek meghallgatására, majd ebből hamarosan súlyos hiphop-osztás alakult ki, Ponza is szerzett egy mikit és onnantól nem volt megállás…”lent voltunk a Sohoban és ez így volt rendben…”:))))

Nade minden jónak vége szakad egyszer, viszont jelen esetben további jók követték az addigiakat: Bosi kezdett jobbnál jobb reggae-ragga (dancehall HC:) muzsikákat feltenni, rekedt jamaikaiak üvöltöztek békéről, szeretetről meg fűről-fáról…fantasztikus volt! Picit megszakítottam ugyan egy chillesebb, dubosabb de szerencsére igen rövid ideig tartó szettecskével, aztán ismét a keményebb változatoké volt a terep…

Közben odafent is helyrejöttek a dolgok, Zest vadul tekergette a potikat, breakbeat bemelegítő-szettje immár elmaradhatatlan, de tényleg érdemes lenne már egy egész estét a nu skoolnak szentelni, és több esélyt adni a nálunk jelenleg még picit elnyomottnak tűnő műfajnak, elvégre „nem kell mindig kaviár meg dárenbéz…”

Újabb pozitívum: a live act sem akkor volt, amikor eddig, azaz a buli kellős közepén, jól megosztva ezzel a népet továbbra is jelenlevőkre és hazamenekülőkre, hanem ezúttal még éjfél előtt, ha jól emlékszem negyed 12-kor sikerült elkezdeni Phalanx muzsikáinak fél-élő reprodukcióját, volt egy mindent felező dobosunk (Chaos), egy vigyori basszer (Cheeba) és egy kócos mikrofonosfiú (Spawny) valamint a gép mögött a mester, Phalanx… hmm, vegyes véleményeket hallottam a dologról, de sztem nem volt az rossz, csak talán szokatlan:) mindenesetre az tény, hogy a Phalanx zenéire jellemző lendület picit mintha elveszett volna az élő dob miatt, de lazulós breakbeatnek tökéletes volt így is… Ja, és hallhattam Phalanx vadiúj Anima remixét is, ami elsőre is jobban tetszett, mint az original version…

Ezután már Palika állt a pultba, és egy igazi cadikos produkcióval táncoltatta a jónépet egészen hajnalig, a szettben volt minden, ami tört; régi, új, gyors, lassú… A tömeg örült, ugrált, vigyorgott, nézték a kivetítőt (ami megint klassz volt) és láthatóan jól érezte magát mindenki. Cadik után Corp. következett, aki eredetileg nem volt a fellépők között, lévén vizsgaidősuxx, de azért hozott lemezeket, hogy majd lent felrak pár chillesebb dolgot, de ebből végül az lett, hogy fent kellett pakolnia cseppet sem chilleset, amit azonban végül mégiscsak sikeresen megoldott, mert a táncolók nem pihenhettek továbbra sem…

Eközben lent Bosit 3pm, őt pedig megint Palika váltotta, folytatva az éjfél előtti hiphop-showműsort, Ponza pedig megállás nélkül lökte a dumát, ahogy azt kell…Ezzel némi előleget kaptam a másnapi Citadellás bulira, bár ekkor ezt még nem sejtettem, sőt, azt sem, hogy én másnap a Szabadság-szobor mögött füligérő szájjal fogok bólogatni, de az már egy másik sztori…még egyelőre péntek hajnalban vagyunk, egy kényelmes fotelban, súlyos hiphop ütemek keringenek a fejem körül, valaki szövegel… egyre kevésbé sikerül nyitva tartani a szemem….. jajj… és megint elaludtam….:)))

Nos, egy biztos: idén minden szempontból ez volt a legjobban sikerült rendezvény a Sohoban, sőt, megkockáztatom azt is, hogy egész Szegeden…:) respekt Sadának a szép flyer miatt (is.) Kár, hogy a banner nem került fel az ipc-re és a fotózást még mindig nem sikerült megoldani, de nem baj, lesz mit szervezni legközelebb is… Hozzászólásokat nem benntartani, kritika, dícséret, ide vele:)

Forrás: http://old.drumandbass.hu/
HerbArt, 2001.06.05

20010601 BoB