Cikk
First Deejay Fest
@ Szeged – Lapos Beach, 2001.08.17
sokan
Elég mozgalmasan alakult az augusztus 17 és 19 között lezajlott első szegedi „lemezlovas-fesztivál” (ami szám szerint igazából immár a második volt…). Már az első nap akadt zuhanó lámpa, haldokló keverő és áramszünet is. De mindezek ellenére a technika ördöge ismét ráhibázott, mert igazán tudhatta volna, hogy „Duke Nukemmel nem fasza kikezdeni” 🙂

Komolyra fordítva a szót: a Proton névre keresztelt dromedár lámpa leszakadt a fáról és a lemezjátszók közé zuhant, eltörve Quicky egyetlen narancssárga színű effektlemezét… Ám szerencsére komolyabb kárt nem tett sem emberben, sem pedig másban.

A partyra visszatérve: pénteken Don Leon kezte meg a délutánt chilles zenéivel, majd Fraser váltotta őt húzósabb ütemeivel. A két szegedi veteránt a Meztelen Ebéd formáció követte hangszeres produkciójával, amit az energia-kimaradás szakított meg. Igencsak meglepte a koncertet hallgató közönséget a hirtelen támadt sötétség, ami az ütősöket szerencsére abszolút nem akadályozta meg abban, hogy ha csak egy rövid időre is, de remek hangulatot teremthessenek. Sajnos a hiba kijavítása beletellett egy kis időbe, ami még jobban felborította az amúgy is eléggé szűkös idobeosztást. Grasshop vette kezébe az irányítást és kedvenc breakbeat lemezeit a restart után, majd Theecy folytatta a zenélést, de szettje közben a keverő gondolt egyet és hirtelen megadta magát. Szerencsére Deformék mixere megoldotta ezt a problémát is… és végre elindulhatott a zúzás. Spawnyval és az idoközben Szegedre visszatért Corppal – valamint a frissen vásárolt bécsi lemezekkel – kiegészülve megkezdte működését „a négy páncélos és az mc” (akiket sajnos a közönségnek nem nevezhető grizzli-droid keverékbe sorolható mutánsok sokkoltak jelenlétükkel és idétlen beszólásaikkal. Mindezek ellenére remélem sok ember jól érezhette magát, és ígérem, hogy az elkövetkezokben keményen fel fogunk lépni az ilyesfajta megnyilvánulásokkal szemben!)

A pénteki nap mérlegét tekintve a szombati nap technikailag és minden szempontból lényegesen jobban és sokkal simábban alakult. Bacterial bemelegítő szettje után Mood és Miso, majd megint Bacterial rakhatta a psychedelic muzikot, akitől hajnalban a kissé másnapos Spawny vette át a terepet, és ha csak egy rövid időre is, de újra dobbasszus szólhatott a lapos-parti fák alatt (és nem Anthony Pappa, ahogy azt egy Plaza-cica kérte :).

A vasárnap estefele szállingózó embereket DJ Ko afrojazz zenéi csábították afterozásra. A zene fonalát a szintén Bécsből hazaérkező 3pm bpm-jei szőtték sűrűbbé, előkészítve ezzel a terepet Suzuki Samurai számára, majd a jól bevált Corp-Spawny back2back formáció csaphatott legott a barázdák közé és Zoo-val kiegészülve, újra „pöröghetett a gépezet, a dobbasszus élvezet.” Hát… nagyvonalakban ennyi történt… aki még akar, szóljon hozzá!

A fellépők teljes névsora:
Péntek: Quicky, Don Leon, Fraser, Grasshop, Theecy, Spawny, Corp., Deform mc’s: Phreak, Ihi. live: Meztelen Ebéd & Burg
Szombat: Bacterial, Mood, Miso, Spawny
Vasárnap: Ko, 3pm, Suzuki Samurai, Corp., Spawny, Zoo

Forrás: http://old.drumandbass.hu/
Aromo+HerbArt, 2001.09.08

200100817-18 Lapos