Cikk
Based On Bass
@ Soho, 2002.05.03
Palotai, Spawny, Zest, Coffy, Quicky, Koala
Palotai újra Szegedre látogatott. Az utóbbi pár hónapban elég sokat hallhattuk őt itt, a napfény városában, és május harmadik napján is meghallhattuk lemeztáskájának gyümölcseit.

Legutóbbi Sohos bulija igen jól sikerült, kíváncsiak voltunk, vajon meg tudja-e ismételni azt. Járt még azóta kétszer a Csészényi kávézóban, két hétközi összejövetel alkalmából. Ezek a kedd esték ékes bizonyítékai voltak annak, hogy még kis városunkban is tömeget tud vonzani a neve még hétköznap is, azonban hogy rosszakat ne írjak, e tömeg összetételét most nem elemezném túl…

Ahogyan az egy beszámoló irójához illik, korán érkeztem a helyszínre, és meglepett, hogy nincsenek sokan, úgyértem a februári Palotai bulihoz képest, amikoris fél 12 tájékában már a telt ház fogalmával kacérkodhattunk. Meg is indultak a találgatások, hogy mivel is állunk szemben: a közelgő vizsgaidőszak negatív hatása, vagy a Magyarországra jellemző, „későn indulunk buliba” hozzáállás eredménye ez.

Nade félre a károgással, a földszinten egyből tört ütemek fogadtak, Beber és Tamra szegedi helytartója, Spawney próbálta hangolni az iszogató népet. A fenti táncparkettet is megszemléltem, ahol Zest breakbeatjei szóltak. Sajnos itt sem táncolt senki, pedig a zenék minőségére nem lehetett panasz. Ezidőtájt pedig lent beizzottak a vetítőgépek, és Sziszi tekercseiből a vásznakra kúsztak a filmkockák. A néhány érdeklődő több évtizedes szegedi felvételeket csodálhatott meg, és röhöghetett a tízéves NDK horrorfilmeken. (nekem a Vérengző mongúzok támadása és a Mutáns vaddisznómedve tetszett különösen) Palotai éjfél körül érkezhetett, és nem sokkal később el is kezdett játszani.

Kezdetnek breakbeatet adagolt az akkor már táncoló embereknek. Aránylag „embörös” embermennyiség volt érzékelhető a parketten, és ezek igen nagy része volt a beszámoló elején már emlegetett, ám meg nem említett közegből. Amikor felcsendült himnuszuk, a Hide U, akkor úgy döntöttem, megnézem mi folyik lent. Az alsó szinten Coffy nyugtató downtempo dallamai úsztak, fotelbe ülésre biztatva a megfáradt látogatót. Fent ekkortájt Palotai úgy döntött elengedi a gyeplőt, és a lovak közé csapott, zenéit ezúttal is remkekül egészítette ki szkreccsmester Quicky. El is kezdődött a tornaóra, hevesen ugrált mindenki, és nem túl nagy meglepetésre a színpadon is elkezdett táncolni egy soványnak éppen nem nevezhető leány. Szerencsére a színpadi létszám csak kettőre hízott, a tánctéren pedig tovább folytatódott a buli. Zsolt megmutatta, hogy otthon van a technoid vonalban is. A Cause 4 Concern és Sinthetix lemezek tetszettek az embereknek, és nagy nagy örömömre (ironize) hallhattuk Dillinja Grimey-ját és a Haunted dreamset is. Egyszercsak felcsendült egy hiphop ütem, amit egy Michael Jackson opusz követett. Irtózatos deja vu érzés hasított belém, és megkockáztattam, hogy 20 percen belül jön a Take california. Nos így legyen lottó ötösöm… A mix teljesen ugyanazt a felépítést követte, mint amit februárban hallhattunk. A dézsavíz tovább folytatódott a Brown Paper Baggel, de a táncolók kezdtek megfogyatkozni, és érzékelhetően jobb társaságban hallhattuk a 9 by 9 MIST remixet. Innen kezdve tetszett igazán a buli, az az igazi hajnali „kevesen vagyunk, de tök jót táncolunk” hangulatban szólt a Kerb Crawler, amire mértani pontossággal volt ráillesztve a Get you freak on. Ezután újból breakbeat lemezek következtek, és az önfeledten táncoló tömeg vezénylését Spawney vette át, aki nem volt rest, és folytatta a breakbeat vonalat.

Talán nem volt a legjobb befejezés, ahogy kopasz barátunk felkapcsolta a villanyt a tánctéren, jelezve hogy ő bizony nagyon haza akar menni, dehát nem volt mit tenni… Újabb Soho estét táncoltunk végig, várjuk a folytatást, és bár megérte ezúttal is jelen lenni, azért lesz ez jobb is!

Forrás: http://old.drumandbass.hu/
Lunatic, 2002.05.07

20020503 Soho